Beiratkozás az érettségire épülő szakirányú képzéseinkre
Beiratkozás az érettségire épülő szakirányú képzéseinkre
Kedves Érdeklődő,
a 2026. szeptemberében induló, érettségire épülő szakmai képzésekre az alábbi szerint tud jelentkezni.
A profilunknak megfelelő mind a 4 ágazatban hirdetünk képzéseket, amelyek nappali és iskolarendszerű felnőttképzési formában is választhatóak. A nappali képzésben résztvevők tanulói jogviszonyba kerülnek, míg a felnőttoktatást választó személyek felnőttképzési szerződést kötnek. Előbbi esetében a hét minden napján van oktatás, utóbbi esetében hetente 2-3 délutáni alkalommal. Mindkét képzési forma ingyenesen elérhető. A nappali tagozatosok ösztöndíjban részesülnek.
A technikusi oklevél a felsőoktatás felvételi eljárása során emelt szintű érettséginek felel meg, illetve adott szakmák és adott egyetemi szakok esetén komoly plusz pontokat érhet.
A beiratkozás időpontja: 2026. június 26. Amennyiben ez az időpont a beiratkozónak az érettségi napjára esik, akkor az azt követő napokban lehetősége van az intézmény titkárságán jelentkezni a képzésre.
2026. július 7. után várjuk jelentkezésüket emailben (későbbi kapcsolatfelvétel céljából) illetve minden szerdán 8:00 és 12:00 óra között a titkárságon iratkozhat be!
Képzéseinket csak megfelelő számú beiratkozó esetén indítjuk el!
A beiratkozáshoz szükséges:
- személyi igazolvány
- lakcímkártya
- TAJ kártya
- adókártya
- érettségi bizonyítvány
- képzettséget igazoló egyéb dokumentumok
Tájékoztató a nappali munkarendű, tanulói jogviszony keretében induló képzésekhez:
Válaszd a tanulói jogviszonyt a továbbtanuláshoz!
- a jelentkezés korhatára 25 év
- ösztöndíj
- 20 éves korig jár utánad a családi pótlék
- diákigazolvány
- külső szakmai gyakorlat
Jelentkezni lehet:
- pénzügyi-számviteli ügyintéző
- logisztikai technikus
- szoftverfejlesztő és -tesztelő
- idegen (angol) nyelvű ipari és kereskedelmi technikus
szakirányú képzésekre.
A képzéseink ingyenesek és két tanév időtartamúak, órarendtől függően néhány napon délutáni elfoglaltságot is jelenthetnek.
Kérjük, ha teheti az alábbi dokumentumok le- illetve kitöltésével segítse a beiratkozás folyamatát!
Az iskola mellett két olyan alap működik, amely pénzügyi támogatást nyújt. A Centenáriumi Szülői Közösség Egyesület (CESZKE) és a Radnótistákért Alapítvány.
A Centenáriumi Szülői Közösség Egyesület (CESZKE) a befizetésekből rendelkezésére álló alapból segíti az intézményünk Szakmai Programjában megfogalmazott célok, iskolai rendezvények és programok megvalósítását. Támogatói összeg 20 000 Ft/fő/képzési idő.
A Radnótistákért Alapítvány az Alapító okiratában meghatározott szakmai célok, a szakmai képzés megvalósulását segíti. Támogatói összeg 5 000 Ft/fő/képzési idő.
Tájékoztató az esti munkarendű, felnőttképzési jogviszony keretében induló képzésekhez:
- A felnőttképzési jogviszony keretében induló szakirányú képzésinkre korhatár nélkül lehet jelentkezni.
- Minden képzésünk ingyenes.
- Munka mellett is végezhető.
Esti munkarend, felnőttképzési jogviszony keretében jelentkezni lehet:
- pénzügyi-számviteli ügyintéző (1 éves intenzív képzés)
- logisztikai technikus (1 éves intenzív képzés)
- szoftverfejlesztő és -tesztelő (3 féléves képzés)
Az intenzív formában megvalósuló egy éves szakirányú képzések (pénzügyi-számviteli ügyintéző, logisztikai technikus) rövidített nyári szünettel 2027. augusztus 31-ével érnek véget. Hetente 3 délutáni elfoglaltságot jelentenek.
A szoftverfejlesztő és -tesztelő szakirányú képzés, 3 félévet ölel fel, "normál" iskolai szünetekkel, hetente 2-3 délutáni elfoglaltságot vesz igénybe.
Kérjük, ha teheti az alábbi dokumentumok le- illetve kitöltésével segítse a beiratkozás folyamatát!
- jelentkezési lap intenzív egy éves képzés esetén (felnőttképzés)
- jelentkezési lap szoftverfejlesztő és -tesztelő szakirányú képzésre (felnőttképzés)
- adatnyilvántartó lap
A Radnótistákért Alapítvány az Alapító okiratában meghatározott szakmai célok, a szakmai képzés megvalósulását segíti. Támogatói összeg 10 000 Ft/fő/képzési idő.
