Bár a legtöbb csapat végrehajtott kisebb-nagyobb teszteket, mégiscsak itt dől el, hogy:

Minden megfelelően, a tervek szerint működik-e? Feléled a rendszer? Működik minden szenzor? Bírja-e az energetikai rendszer a tervezett terhelést? Jól működik a szoftver? Nem okoz problémát a rakéta indításakor fellépő több mint 8 g-s gyorsulás? Lesz pontos GPS-jel? Működni fog a rádiós kommunikáció a CanSat és a földi állomás között? Az alrendszerek vezérlése megtörténik a megfelelő státusz szerint? Sikeres lesz a rakétából való kibocsátás? Kinyílik megfelelően az ejtőernyő? Az előzetesen kalkulált sebességgel ereszkedik az eszközünk? Nem sodródik el a CanSat a célterületről? Túléli a földetérést? Sikeresen rögzíti-e a két kamera a fotókat és videókat és a központi egység a telemetriai adatokat?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések kínoztak minket a verseny előtti napokban és a verseny napján, egészen addig, amíg meg nem történt a start, és izgatottan, de annál nagyobb örömmel láttuk, hogy folyamatosan érkeznek a LoRa rádión keresztül a telemetriai adatok. És bizony ehhez hasonló kérdések gyötrik az igazi űreszközök tervezésén, építésén, üzemeltetésén dolgozó mérnököket is. Nem véletlenül nevezik a CanSat-versenyt műholdszimulációs versenynek is. A szervezők igyekeznek hasonló követelményeket és elvárásokat támasztani a csapatok felé, mint amilyenek egy űrmisszió során vannak, és így a kihívások és megoldandó feladatok is hasonlóak - csak kicsiben.

Nemcsak több tudományterületet kell kiemelkedően ismerni,hanem csapatban kell dolgozni, beosztani az időnket és az erőforrásokat, ami bizony a tanulás, család és egyéb elfoglaltságok mellett szinte lehetetlen küldetés. A zsűri megköveteli a magas minőségű és precíz, részletes dokumentálását a projektnek - hiszen a döntő napjáig ők ezek alapján mérik fel, hogy a csapatok hogyan haladnak és amit meg akarnak valósítani, az működni fog-e?

A projektet tájékozódással, kutatással és rengeteg tanulással kezdjük: el kell döntenünk, mit akarunk mérni a műholddal, milyen módon, milyen módszerrel, milyen szenzorokkal?

Ezután kezdjük az alapos tervezést, a prototípusok gyártásátés tesztelését. Itt bizony még sok hiba és módosítás jön elő, ezeket mind meg kell oldanunk, majd kezdhetjük a végleges “flight” modell tervezését és építését. Az egész projektet végigkíséri a 2 fő mumus: a tesztelés és a dokumentálás. A két “legutálatosabb” feladat, amit senki sem csinál szívesen, de amik nélkül viszont garantált bukás a projekt.

Tehát a tervezés, programozás, hardverépítés mellett rendkívül fontos ez a 2 feladatkör is. Ugyanúgy, mint az úgynevezett “outreach”, ami kapcsán tudatnunk kell a külvilággal, a támogatókkal, a szurkolótáborral, az érdeklődőkkel a projekt mérföldköveit és az addig elért eredményeinket.

Végre fél év lázas munka,sok álmatlan éjszakaután megtörtént a visszaszámlálás és a rakéta a levegőbe emelkedett fedélzetén 2 csapat CanSatjével. (Az indítási nap során összesen 5 rakéta vitte fel kettesével a 10 döntős csapat eszközeit).

A földi állomásokkal biztosra mentünk, mert kettőt is építettünk és üzemeltettünk, nehogy egy esetleges földiállomás-hiba miatt ne tudjukérzékelni a CanSatáltal sugárzott telemetriát. Az adatok szerencsére jöttekszépen, ahogy vártuk…Csakhogy GPS-adat nem érkezett. Ezen a ponton megijedtünk kicsit,mert a verseny előtti teszteken volt már problémaa GPS-el, de már nem volt időnk alapos teszteket végezni vele, az utolsó napon pedig azt hittük, megtaláltuk a problémát és az nem fog már jelentkezni a versenyen. Tévedtünk: sem a startnál, sem az ereszkedés közben nem tudott “belockolni” a GPS.

Ezt leszámítva a többi funkció tökéletesen működött, és leszállás után a CanSat szenzorai is megerősítették a földetérést. A landolás után kiküldött kutatócsapat megtalálta a CanSatet épségben a leszállási zónában.

A CanSatet begyűjtöttük, szétszedtük, és az adatokat lementettük az eszközben lévő három SD-kártyáról. A repülésről remek fotókat készített az alsó kamera, az ejtőernyő viselkedését pedig a felfelé néző kameránk elemezte. Az egész repülési folyamatot a szoftver végig követte a szenzorok alapján, és önállóan döntött az alrendszerek üzemeltetéséről, vezérléséről. A szenzorok állapotát folyamatosan monitorozta a rendszer, hogy hiba esetén újraindítsa, ha valamelyik meghibásodna. Volt olyan szenzorunk, amiből kettő is volt a fedélzeten, hogy probléma esetén átkapcsoljon a tartalékra. Ezt tervezetten demonstráltuk is: ereszkedés közben az egyik szenzort szándékosan “elrontottuk”, mire ezt a hibajavító algoritmus azonnal érzékelte és helyreállította a szenzor működését. Úgy gondoltuk, ez egy nagyon hasznos kísérlet, hiszen ilyen eset igazi űrmisszióknál is előfordul.

A kamerák által készített fotókat AI-algoritmusokkal elemeztük a terület mezőgazdasági hasznosíthatósága miatt. Afent említett GPS-problémára is támadt egy ötletünk: a fedélzeten egy nagyon precíz, 9 tengelyes inerciaszenzort is üzemeltettünk, ami nagyon pontosan mérte a CanSat dőlését, elfordulását és gyorsulását XYZ-tengelyek mentén. Mivel a rakéta indulási koordinátája ismert volt, az IMU-szenzor adatai alapján rekonstruálni tudtuk a teljes repülési útvonalat a GPS-szenzor hibája ellenére is! Erre a megoldási ötletünkre és a kivitelezésére is nagyon büszkék vagyunk!

Este a szállásra visszatérve nem ért még véget a munka: a begyűjtött adatokatfeldolgoztuk és prezentációt készítettünk, amit másnap bemutattuk a zsűrinek angol nyelven.

A féléves munkánkra és előadásunkra a zsűri nekünk ítélte a tudományos különdíjat, aminek nagyon örültünk. Rengeteget tanultunk és tapasztaltunk, remek közösség alakult ki a versenyzők között, és kiváló emberek kiváló ötleteit ismerhettük meg.

Ezúton is gratulálunk és legmélyebb elismerésünk az összes csapatnak, helyezéstől, eredménytől függetlenül! Mert ezen a versenyen mindenkinyertes, aki elindult,bármeddig is jutott.

Csapatunk tagjai voltak:

   - Kőszegi Patrik (13C)
   - Murányi Dániel (13C)
   - Szélig Balázs (12D)
   - Szigeti Gergely (10D)
   - Kubik Máté Levente (10D)
   - Szabó Balázs (9D)

Mentorunk: Szigeti Márton

Csapattagjaink így élték meg az idei versenyt

“Nagyon hasznos csapat- és karrierépítő program, ahol nagyon sok területről lehet nagyon sokat tanulni, illetve sok szuper emberrel megismerkedni.”

“Az idei CanSat-versenyen számtalan hasznos képességet tanultunk, nemcsak önállóan, hanem egymástól elsajátítva is, hiszen a versenyzőkből kialakult kiváló közösség mellett számos magas szintű oktatóanyag és hatalmas szakszerű tudásbázis állt rendelkezésünkre, melyet a verseny szervezői (MANT) és támogatóink (CanSatLab, PTE MIK) biztosítottak.”

“A CanSat Hungary lehetővé tette számunkra, hogy egy az érdeklődésünknek megfelelő komoly projektendolgozhassunk, miközben rengeteglehetőséget nyitott meg előttünk már a középiskolában. Projektünk során megtanultam, hogyan is dolgozhatok precízen minél nagyobb hatékonysággal és hogy hogyan legyek hasznos tagja csapatomnak mint egyedül, mint társaimmal összedolgozva. És akkor nem is említettem semmit a döntő izgalmairól, ahol féléves munkánk hirtelen teljes értelmet nyert. Miközben a rakéta felvitte a műholdunkat, még görcsösen figyeltük a történéseket, aztán közös örömben törtünk ki, mikor láttuk, hogy az eszközünk egyenletesen ereszkedve valóban tökéletesen működik!”

“A CanSat-verseny révén fedeztem fel az elektronika izgalmas világát, és rengeteg új tudással gazdagodtam. Az űripar számomra egy teljesen új dimenzió, de szeretném, ha ez a világ a második otthonommá válna. A verseny során rengeteg tapasztalatot szereztem, és jövőre is szívesen indulnék, hiszen fantasztikus érzés látni, hogy az, amin dolgoztunk, valóban működik.”

“Az idei CanSat-verseny fantasztikus élményt nyújtott, ahol a technikai tudás mellett a csapatmunka és a közösségi tanulás volt a legfontosabb. A mentorok és a szervezők segítségével rengeteg új ismeretre tettünk szert, és a döntő pillanata felejthetetlen – amikor a rakéta felszállt, minden kemény munka hirtelen értelmet nyert. Ez az élmény nemcsak a technikai képességeinket fejlesztette, hanem a jövőbeli karrierlehetőségek új kapuit is megnyitotta.”